A dél-koreai Bong Joon-ho (ejtsd: Pong Dzsun-ho) példátlanul rövid idő alatt vált hazája sztárrendezőjévé, egyben nemzetközi szinten jegyzett alkotóvá: életműve eleddig mindössze három nagyjátékfilmet számlál. Debütáló alkotása, a Barking dogs never bite (2000) keserédes független komédiája csupán kritikai sikernek örvendett, az itthon is hozzáférhető A halál jele (Memories of murder, 2003) rögrealista, szikár bűnügyi filmje azonban már masszív kasszasikernek bizonyult, nem is beszélve a The Hostról, amely úgy büszkélkedhet a nemzeti bevételi örökranglista tiszteletet parancsoló első pozíciójával, hogy nem Dél-Korea történelméből meríti cselekményét (lásd az eddigi csúcstartó The king and the clown, a Taegukgi vagy a Silmido esetét). Noha mozijai első ránézésre ordító különbözőségeket mutatnak, Bong eredeti végzettsége (szociológus) sokat elárul a filmjeiben is nyomatékosított szemléletmódjáról: a Barking dogs never bite Dél-Korea társadalmi ranglétráján való feljebblépés korrupt természetére hívja fel a figyelmet, A halál jele az inkompetens honi nyomozók eredménytelen munkájára összpontosít, míg a 2006-os The Host a hasonlóképp tehetetlen koreai hatóságokat marasztalja el. E családi drámába oltott óriásszörny-filmjében a leghangsúlyosabb a társadalomkritikai él, amely ráadásul még az amerikai szakértőket is totális idiótáknak állítja be – a valódi gazdatestet itt a konfliktust kezelni képtelen koreai lakosság jelenti.

Ahogy Budapestet a Duna, úgy szeli át Szöult a Han folyó: egy idilli délután innen bukkan elő az a kamion méretű mutáns víziszörny, amelyik elrabolja a part menti büfét üzemeltető Park-család kicsi kincsét, az általános iskolás Hyeon-seo-t. Megkezdődik hát az öt tagból álló família szerény erőket mozgósító partizánakciója a kislány megmentéséért, amit kisebb részben a kétéltű teremtmény, nagyobb részben pedig a helyi katasztrófaelhárítás hátráltat.

A The Host nagy erénye, hogy több fronton is tökéletesen működőképes munka: xenofób politikai allegória, csípős társadalmi szatíra, látványos óriásszörny-mozi és intim családi dráma olyan merész hangulatváltásokkal, amely egyáltalán nem idegen az egyedi zsánerkoktélokat produkáló kortárs dél-koreai filmművészettől (a Save the green planettől a Keserédes életen át az Oldboyig megannyi példa említhető). Néhol bravúrosan borzongató, másutt meglepően mulatságos, majd pedig megejtően szentimentális – és eközben mindig szórakoztató. Attól eltekintve, hogy középtájékon egy kissé tempót veszt (úgy tíz perccel megkurtíthatták volna), remek mozi a The Host, amely intelligenciájával és érzékenységével fényévekre áll a csekély értelmű amerikai blockbuster-kollégáitól.

 

(A kritika eredetileg a Mozinet Magazin DVD-rovatában jelent meg.)