A karaokét Magyarországon sem kell bemutatni, ám van egy igen lényeges különbség a távol-keleti országok karaoke-kultúrája és a nyugaton meghonosodott műfaj között: míg itthon idegen közönség előtt énekelhet a vállalkozó szellemű (értsd: ittas) személy, Ázsiában személyesebb-intimebb jellegű e kollektív mulatság. Nagy tér helyett egy kis (drágább helyeken nem is annyira apró) szobába zsúfolódik a mindenkori baráti társaság, hogy némi alkohol szürcsölgetése mellett mindenkiből előtörhessen a szunnyadó megasztár. Az egyes országokban használt elnevezésekről a wikipédia tudósít (zhaoman kollégát majd megkérjük, hogy nyilatkozzon a tajvani helyzetről), én most maradnék a személyes tapasztalatoknál, amelyeket a szöuli noraebangokban szereztem (a norae jelentése ének, míg a bang szobát jelent).
A két mikrofonnal, plazmatévével, számos hangszóróval és fénytechnikával felszerelt karaoke-szobákban az opcionális kellékeket jelentő csörgőkön kívül egy távirányítót és két telefonkönyv vastagságú katalógust találunk, amelyek az ezres nagyságrendben rendelkezésre álló dalokat tartalmazzák: előbb a koreai, majd a nyugati nótákat, ezeket néhány délkelet-ázsiai felvétel követi (japán, vietnámi), zárásként pedig az utólag beillesztett kiegészítő lapokat böngészhetjük, amelyek legfrissebb hazai slágereket listázzák.
A koreai-módi mulatozás több szintet különböztet meg, vegyünk mondjuk egy átlagos péntek estét: kezdésnek vacsora, bemelegítésnek sör és soju, utána át a suljipbe (술집, azaz kocsma), a harmadik lépcső pedig már lehet maga a noraebang vagy egy tetszőleges szórakozóhely (és pl. utána énekeljük el a maradék energiánkat). A mulatság-aritmetika végeredménye az, hogy péntek-szombat éjfél után gyakorlatilag nem lehet józan embert látni az utcán (kedvenc példám az a fiatal nagyvállalati alkalmazott, akit péntek este már 9-kor a barátai cipeltek a taxihoz a főváros Gangnam névre hallgató, igen fancy negyedében), a hazaérkezés pedig reggel hat óra előtt nem mondható jellemzőnek (példának álljon itt a Club NB, ahol hajnali ötkor is ugyanúgy heringparti van, mint éjfélkor).
Visszatérve a noraebanghoz: személy szerint nem tudok ennél jobb szórakozási formát mondani. Az idei dél-koreai utam során a konstans kornyikálás eredményeképp végig be voltam rekedve, kérdezte is pár koreai ismerős, hogy mi a gond a hangommal, mondom, nálunk nincs noraebang, és most 18 nap alatt kell bepótolnom az éves adagom.
Eddig a hivatalos változat, aki kíváncsi arra, hogy kit hívnak douminak, az olvassa el ezt a cikket, és nézze meg a Host & guestet, illetve a Between love and hate-et.
/Képmagyarázat: 1. A noraebang-extázis tökéletes pillanatképe. 2. A kellékek: noraebang-masina, katalógus, irányító és csörgő. 3. Decens, ötvenes koreai üzletemberek megőrülése hétfő éjszaka egy noraebangban./
Utolsó kommentek