De miért szinkronos? :(

(Jó, így is meg fogjuk nézni. :)

Fogalmam sincs, miért szinkronizálták, teljesen szükségtelen volt:(

Szia!
Tegnap néztük meg a Puskinban. A nézőtér néhány nagymama korú nénike kivételével teljesen üres volt. Lee filmje -hasonlóan a Peppermint Candy-hez és a Secret Sunhine-hoz- ezúttal is tetszett, melankolikus szövetű, szép lassan folydogáló lírai történet.
Nem értem miért húzták le annyira a Port-on olvasható kritikusok.

@macready: Én nagyon kevés magyar filmkritikusnak adok a véleményére, inkább a nagy nevű nemzetközi arcokat érdemes olvasni, akik járatosak az ázsiai film világában (Rayns, Elley, Paquet stb., meg aztán ugye ott vannak az óriások, akik egyébiránt a távol-keleti film világában is nagyon otthon vannak: Bordwell és Rosenbaum). Te kit szeretsz?

@namhanman: Nincsenek kedvenceim, ha érdekel egy film, akkor a komolyabb kritikáktól kezdve a blogokon át a közönség szavazatáig sokfélébe bele szoktam olvasgatni és ezekből már általában összeáll egy kép. :)
Nagyon hasznosak a figyelemfelkeltő rövid ismertetők, toplisták is, sok kincsre lehet bukkanni köztük.

nagyon jó film volt, nem is tudom eldönteni, hogy a secret sunshine vagy ez tetszett-e jobban. érdekes számomra ez a rendező, láttam tőle az előbb említetteken kívül a peppermint candy-t és az oasis-t is és valahogy minden filmjénél az az érzésem, hogy az utolsó 5 percet ki kellett volna vágni. egyedül a secret sunshine befejezését éreztem tökéletesnek. biztos az én európai ízlésemet tükrözi, hogy a lezárást kicsit érzelgősnek vagy "sok"-nak érzem, anélkül sokkal "szocio"-s lenne és tömörebb. (a poetry-t is ott zártam volna le, amikor a nagyi elkezd a rendőrrel tollaslabdázni, akkor akár úgy is értelmezhető lett volna a film, hogy ő adta fel az unokáját, mert azt gondolta, hogy kiegyezés ide vagy oda, de vállalnia kell a felelősséget....) de még így is a legjobb dél-koreai filmek között tartom számon őket, a színészvezetés, ill. színészi alakítás meg egyenesen káprázatos minden filmjében.

Hogy lehetne lehagyni az utolsó öt percet? Amikor ott hangzik el "a vers", ott teljesül be a történet, derül ki, hogy mit gondol a költészetről a rendező. Az, hogy a főszereplő végül annyira átadta
magát annak, amiről verset ír, naívan, de őszintén és tiszta szívvel, hogy ő is követi a halálba. Hogy csak úgy van értelme a költészetnek, és vele együtt a művészetnek, ha az ember az életénél is többre becsüli azt (persze nem jelent ez felszólítást öngyilkosságra, de a főszereplő Alzheimerrel néz szembe, és egyébként is nyomorult az élete).
A vers nem csak Agnes, hanem a saját búcsúverse is.

@littletsu: ez az én személyes ízlésem, de én már kicsit unom a szájbarágós, keretes történeteket, ahol az utolsó percekben szépen összegzik a korábban történteket. a dél-koreai filmeknek (a jóknak, legalábiss) megvan az a bája, hogy a legtöbb esetben a nézőre hagyja a döntést, hogy egészítse ki úgy a sztorit, ahogy akarja. mi meg már teljesen hozzászoktunk az európai-amerikai filmek ívéhez és ráadásul mindenképp katarzist várunk el. nem gondolom, hogy a vágyak mindig beteljesülnek, sajna, van az úgy, hogy az ember kezéből a legjobb metafora előtt esik ki a toll...:-)
a pepperment candy-ben is el tudtam volna tekinteni a főhős ártatlan ifjúkori elmerengésétől a vasúti híd alatt, meg az oasis-ban is a hősiesen végrehajtott fametszéstől is, ezek nekem zavarba ejtően modorosak (franciásak, hmmm) voltak, pedig a koreaiakra igazán nem jellemző a modorosság.
de azt is meg tudom érteni, ha valakinek a megvalósult vers jelentette a katarzist ennek a filmnek a végén.

Én is csak a saját véleményemet mondtam. Egyáltalán nem derül ki a filmből tisztán, hogy a főhős öngyilkosságot követne el. Pont az a nyitottan hagyás jellemző erre a filmre, amire elvileg áhítozol: annyi a vége, hogy az öregasszony eltünik, hívja a lányát (feltehetőleg, mert valakinek a romlott unoka gondját kell viselnie), aztán a végén együtt "mondják fel" a verset az áldozattal.
Ez a film a költészet problémáit akarja körüljárni, és attól eltekintve, hogy minden Chang-dong filmben van bőven "szocio" rámutogatás dolgokra, ez a film nem a bűnt és a moralitást akarja tárgyalni - szerintem. Ebbe a filmbe kellett a vers, mert az tette fel a pontot az i-re. Attól, hogy egy ilyen pont felkerül, még nem válik feltétlenül valami szájbarágóssá. Ettől függetlenül azzal egyetértek, hogy ez valahol tipikusan hozzátartozik Chang-dong stílusához, merész, markáns, progresszív (de közben nagyon is légies), és inkább a mozdulatot választja, mint a mozdulatlanságot.
Ami a fanyesegetést illeti: ne felejtsd el, hogy az nem egy "átlagember" érzéseiből fakad, hanem olyan valakiéből, akiben nincsenek meg azok az "egészségesen felnőttes" gátlások, fékek és önmeghamisítás, ami inkább az önnyesegetést választja, legtöbbször.
A modorosság pedig, amiről vélem, hogy beszélsz, nem más, mint a kelet-ázsiaiak sajátos szentimentalitása. Ez viszont kőkemény transz-kulturális és pszichológiai kérdéseket vet fel, amikbe én egyelőre nem megyek bele, ha tehetem. :)
Ami az nyugati filmek ívelését illeti, egy keleti filmben, amit megpróbálnak mondjuk a Zen elveinek hűen felépíteni, ugyanúgy elronthatnak és tehetik túlságosan befejezetté.